20 év pénzbehajtás!
VIII.rész
Mielőtt a kalandregényekbe illő történetünket elmesélném, szükségesnek tartom, hogy két nagyon fontos dologról tegyek említést.
- A Costella Kft mindig, minden körülmények között a hatályos jogszabályok alapján végzi a munkáját és az elmúlt 20 évben egyetlen ügyükben sem indult eljárás ellenünk, illetve hatósági elmarasztalást sem kaptunk a törvények be nem tartása miatt.
- A munkánk során nem csak kisstílű hazudozókkal, hanem sok esetben kőkemény bűnözőkkel szemben is eljárunk, akiknél – a törvények betartása mellett – minden trükköt, fortélyt és leleményességet kell alkalmaznunk a megbízóink pénzének a visszaszerzése érdekében.
2014-ben keresett meg egy vállalkozó, aki elmondta, hogy az ő adósa egy igazi bűnöző. Nagyon sok pénz eltüntetését írják a számlájára. Magánszemélyek, cégek és az adóshatóság is folyamatosan kereste, ezért családostól elmenekült az országból, ami érhető is, mert csak idő kérdése volt, hogy vagy börtönben, vagy a temetőben köt ki a sok elkövetett aljassága miatt.
Megbízónk elmondta, hogy ő már le is tett a pénzének a visszaszerzéséről, de egy véletlen során Olaszországban az adósa nyomára akadt. Igaz azt is megtudta, hogy az adósa mindent vagyont a szintén Olaszországban kimenekített lánya nevére íratott.
Kérdezte is, hogy ilyen körülmények között van-e esély a pénze visszaszerzésére.
Őszintén megmondtam, hogy figyelemmel a több ezer km-es távolságra kicsi az esély, de ha bizalmat szavaz nekünk, akkor lenne egy ötletem.
Megbízásunk után szóltam egy munkatársamnak, hogy készüljön, megyünk Olaszországba.
Mielőtt megkérdezte volna, hogy mit hozzon közöltem vele, hogy induláskor legyen nála egy sötét öltöny és egy fekete hegedűtok.
- Még az öltönyt megértem, de minek a hegedűtok, hiszen hegedülni sem tudok? –kérdezte
- Hegedű nem kell, csak a tok. – mosolyogtam.
Olaszországba kiérve néhány óra múlva megtaláltuk az adós tartózkodási helyét, amely előtt letáboroztunk is vártuk a felbukkanását.
Nem sokat kellett várni az adós kilépett a kapun és elindult a belváros irányában.
Követtük és vártuk a megfelelő alkalmat az előre megbeszélt akciónkhoz.
Amikor adósunk betért egy kávézóba tudtuk, hogy eljött a mi időnk.
Adósunk éppen a kávéscsészét emelte a szájához, amikor mellé léptem és a legbarátságosabb mosolyomat elővéve kihúztam egy széket és az asztalához ültem.
- Elnézést, hogy kérdezés nélkül leültem, de ha megengedi, meghívnám egy kávéra és cserébe két percig feltartanám.
Adósunk szeme elkerekedett. Meglepődhetett, hogy valaki magyarul szól hozzá, de az előre átgondolt forgatókönyv szerint nem hagytam időt a válaszára, hanem folytattam.
- Két oka van annak, hogy Önt pár percig feltartom. Egy követeléskezelő cég képviseletében x.y. megbízásából eljárva egy fizetési felszólítást kell Önnek átadnom. Annak eldöntésére, hogy szeretné-e kifizetni vagy sem a tartozását 24 óra áll a rendelkezésére. A döntésében én Önt nem kívánom befolyásolni.
Adósunk arcán némi értetlenség tükröződött. Feltehetőleg meglepődött, hogy egy magyar követeléskezelő cég Olaszországba akar neki fizetési felszólítást kézbesíteni, amely címét eddig még véletlenül sem adta meg senkinek. Most meg itt van egy pénzbehajtásra szakosodott valaki, aki ráadásul kedvesen mosolyog és nem is akarja rábeszélni, hogy fizessen, de mégis 24 órán belül döntenie kell.
Továbbra sem hagytam időt a töprengésére, hanem folytattam.
- Kérem, vegye el a fizetési felszólításunkat, amelyben szerepel az a bankszámlaszám, ahova a tartozását utalhatja. Nem kell aláírnia sem! Ez az ügy nem az a kategória, ahol bárkinek is az aláírása számítani. Tudja, én csak a munkámat végzem. Most átadom a levelet és itt sem vagyok.
Úgy tettem, mintha kezdenék felállni az asztaltól.
- Jaj, majdnem elfelejtettem a másik ok amiért itt vagyok egy szimpla szívesség.
- Látja ott az utca túloldalán azt a sötét öltönyös, fekete napszemüveges alakot. Ott, aki azt a hegedűtokot tartja a kezében? Megbízóm megkért, hogy azt az embert vezessem el Önhöz.
Az adós szemmel láthatólag lefagyott.
- Ki az az ember? Mit akar tőlem?
- Nem ismerem, így nem tudom megmondani, hogy ki az az ember. Egész úton meg sem szólalt, csak az a hegedőtokot szorongatta és egy pillanatra sem vált meg a hegedűjétől. Tovább nem akarom feltartani, ezért most elköszönök Öntől és ne feledje, 24 órája van a tartozást rendezni. Viszlát.
A munkatársam, akiről a nyári napsütésben igencsak folyt a víz a sötét öltönye miatt még egy óráig tisztes távolságból követte az adóst. Annak ellenére, hogy adósunk az évszakhoz megfelelően rövidnadrágot és pólót viselt, szintén elkezdett izzadni és minden sarok után verejtékezve tekintett a háta mögé.
Láss csodát. Nem kellett, még 24 órát sem várni. A telefonom jelezte, hogy a céges bankszámlánkra nagy összegű befizetés érkezett.