20.év. pénzbehajtás.
V.rész.
20 évvel ezelőtt, amikor megalakultunk az volt a cél, hogy Debrecenben és annak környékén ismerté váljunk és ha valakinek pénzügyi kintlévősége van akkor ne kelljen Budapestre mennie a megoldásért. Még minket is meglepett, hogy milyen gyorsan terjedt a hírünk és pár hónap múlva már nem volt olyan megye, ahonnan nem érkezett volna megkeresés, majd ezt követték a külföldi ügyek.
Előtte is voltak olyan megkeresések, amik külföldről érkeztek, de ezeknél az ügyeknél általában Magyarországi adósok ellen adtak megbízást, de most megfordultak a helyzet. Itthoni cégek és magánszemélyek kezdtek minket megkeresni, akiknek az adósuk vagy időközben külföldre távozott vagy már az kintlévőség kialakulásakor is külföldön élt.
Őszintén megvallva nem minden külföldi ügyet vállalunk el, de ennek ellenére rendszeresen vannak olyan ügyfeleink, akik az ilyen ügyek megoldásának a nehézségeit hallva sem lehet eltéríteni a megbízásunktól. Sokszor elmondják, hogy más jogi úton esélyük sincs a pénzük visszaszerzésére és mi vagyunk az utolsó esélyük.
Ilyen esetben indult a következő ügyünk is. Egy olyan Magyarországon élő román férfi kért befektetésre egy jelentős összeget, aki időközben Németországba költözött. A megbízónk tisztába volt azzal a szomorú ténnyel, hogy a panaszával hiába menne a bíróságra. Amire megnyerné a pert addig már a Németországi címe is megváltozna az adósnak és bottal üthetné a nyomát. Gyorsan megkeresett minket és kérte, hogy minél hamarabb kezdjük a munkánkat.
Kezünkben a követelést alátámasztó irattal és a jelenlegi címmel négy fővel elindultunk Stuttgartba.
Stuttgartba a jelzett címen senkit nem találtunk. Estig sétálgattunk a cím környékén és vártuk, hogy a szomszédok a munkából hazaérjenek. Több szomszéddal beszéltünk, akik elmondták, hogy a keresett személy a barátnőjével albérletben lakott itt, de már elköltöztek. Kizárólag annyit tudtak elmondani, hogy a célszemély barátnője a közeli pizzériában volt pultos. Nem sok esélyünk maradt, de mivel már éhesek is voltunk ezért elmentünk a pizzériába vacsorázni és infót gyűjteni. A pizza rendelés során beszédbe elegyedtünk az új pultos lánnyal, akitől megtudtuk, hogy a vele egykorú régebbi pultossal baráti viszonyba volt és elég sokat tudott róla és az általunk keresett román fiúról. Elmondta, hogy állandóan veszekedtek és többször meg is ütötte a lányt a barátja, ami miatt szétköltöztek. A fiúról nem tudott semmit mondani, de a barátnőjének megtudta mondani az új munkahelyét, ami nem messze volt Stuttgartól.
Még aznap este elgurultunk Heuchlingenbe, ahol egy vendéglőbe meg is találtuk a hölgyet.
A kérdés csak az volt, hogy miként vegyük rá a hölgyet a volt élettársa címének a kiadására.
Tudtuk, hogy csak egy próbálkozásunk lehet és ha nem sikerül akkor több ezer km-ert hiába tettünk meg, ezért mindent egy lapra tettünk fel.
Kitaláltunk egy sztorit, miszerint mi egy Budapesti lány megbízásából szeretnénk megtalálni a volt párját, aki elcsábította és házassági ajánlat színlelésével pénzt csalt ki a megbízónktól.
A féltékenység és a női düh szikrái csillantak meg a volt élettárs szemébe, aki cifra káromkodások után azonnal megadta a mi emberünknek a címét. Amikor láttuk, hogy nyert ügyünk van kérdésekkel árasztottuk el. Válaszaiból megtudtuk, hogy a mindenki előtt titokban tartott Stuttgardi bérelt lakást több román bűnöző használja és innen szoktak betörésekre indulni.
Irány vissza Stuttgárd! Lakásba felmenve ott 3 rossz arcú román emberkét találtunk, de a mi emberünk nem volt köztük. Tisztába voltunk vele, hogy bűnözőkkel állunk szemben és minden pillanatban megváltozhat a velünk szemben állók magatartása ezért a kezdeményezést nem engedtük ki a kezünkből. Határozott fellépéssel közöltük velük, hogy gyilkossági ügyben keressük az emberünket és ha nem akarnak maguknak bajt, illetve néhány év börtön nyugalmat akkor azonnal elmondják, amit tudnak. Zavartan és egyben riadtan néztek egymásra és hevesen tagadták, hogy tudnának bármilyen gyilkosságról. Látva a kialakult helyzeti előnyünket elmondtuk, hogy tudunk a betöréseikről, de szerencséjük van mert minket csak a gyilkossági ügy érdekel ezért, ha most azonnal megmondják a társuk elérhetőségét akkor őket most futni hagyjuk, de ha nem akkor mindenkit viszünk be a rendőrségre.
Láss csodát egy perc múlva a kezünkbe a romániai címmel mentünk le a lépcsőházból. Örömünk csak akkor hagyott alább, amikor megnéztük a térképen, hogy Pitesti Bukarest mellett kutya messze volt.
Rövid tanácskozás után arra jutottunk, hogy ha már ilyen kalandos után megtudtuk a címet, akkor mit nekünk még néhány ezer km-er. Irány Pitesti!
Már csak fizetésre kellett bírni az emberünket, ami a vártnál könnyebb volt, mivel a régi jól bevált módszerünket vettük elő.
Az adóst sikerült meglepnünk az általunk beszerzett sok információval, majd mikor láttuk, hogy az adós lefagy, akkor megnyugtattuk, hogy mi nem vagyunk hatóság, nem akarjuk börtönbe juttatni, kizárólag azért a „csekély” pénzért jöttünk, amivel a mi megbízónknak tartozik. A nála lévő minden pénzt kirakattunk egy asztalra, de ez csak a tartozás kétharmadára volt elég.
Az emberünk égre földre esküdözött, hogy napokon belül szerez még pénzt, de tudtuk, hogy amint kilépünk a lakásból a pasas tovább fog állni. Ezért megkértük, hogy a nála lévő aranyékszereket adja át, amit először nem akart átadni, de megnyugtattuk, hogy visszakapja amint a teljes tartozását egy héten belül kifizeti. Szerintem ő is tudta, hogy ezt soha nem fog megtörténni, de olyan hatása volt a román politia emlegetésének, hogy rövid időn belül önként átadta az ékszereit.
Következő bloggomban elmesélem azt történetünket, amikor a munkánk során szlovák maffia barlangjába tévedtünk.
