Hálálkodó, boldog adósok.

20.év. pénzbehajtás!

III.rész.

Munkánk során az elmúlt 20 évben több ezer megbízást kapunk különböző személyektől, akik közül többen az eljárásaink végén boldogan fognak velünk kezet és hálásak nekünk, hogy a pénzüket visszaszereztük.

Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen teljesen logikusan hangozhat, ha az eljárásunk miatt az adósok általában mérges és haraggal gondolnak ránk, míg a megbízóink sikeres eljárás végén hálásak és boldogak.

Persze mindig vannak kivételek és az elmúlt 20 évben nem is kevés olyan ügyben jártunk el, ahol a végén nemcsak a Megbízónk, hanem az adós is hálás volt.

Emlékezetem szerint a megalakulásunk után már az első évben találkoztunk egy olyan adóssal, aki hálája jeléül a mi legnagyobb megdöbbenésünkre két rekesz szabolcsi almát hozott be az irodánkba. Pedig az ügy elején mesze nem ilyen végkifejletre számítottunk.

De mi is történt?

Egy anyuka keresett meg minket, aki elhozta az enyhén értelmi fogyatékos 28 éves fiát hozzánk. Elmondták, hogy a faluban van egy 40 év körüli hölgy, aki szerelmet színlelve a fiú minden pénzét kicsalta. A rendőrséget már megjárták, de ott nem foglalkoztak az üggyel, mert azt mondták, hogy a fiú nagykorú, nem teljesen beszámíthatatlan és ami pénzt a hölgyre költött azt saját önszántából adta át, tehát a hatályos jogszabályok alapján nem történt bűncselekmény.

Felvettük az ügyet, majd fizetési felszólítást küldtünk ki az adósnak amire válasz nem érkezett. A fizetési határidő lejárta után pár nappal éppen az adós lakcíme közelébe volt dolgom ezért gondoltam arra fordulok és megnézem az adós. Általában nem egyedül szoktunk kimenni, de mivel arra vezetett az utam, úgy gondoltam, hogy megállok. Ha másért nem akkor egy információt gyűjtök a hely

színen. A megadott címen csengetésemre az adós nyitott ajtót, ami után egyből feltűnt, hogy a bemutatkozásomat követően gyorsan betessékelt a házba, miközben lopva szétnézett, konstatálva, hogy az érkezésemet nem látja senki.

Így már a belépésemkor tudtam, hogy a szégyenérzet lesz a gyenge pontja. Elmondtam neki, hogy kiküldhettem volna 4 costella behajtó iroda feliratú formaruhában lévő munkatársamat, ami után percek alatt az utca minden lakója megfogja tudni, hogy miként csalt ki egy értelmi fogyatékosból 3,5 millió forintot, de nekünk nem célunk a nyilvános megszégyenítés.

Lehet az ügyet diszkréten intézni és lehet látványosan. Ő dönti el, hogy melyik módot válassza.

A hölgy égre földre esküdözött, hogy ő nem akarta a fiú pénzét elszedni. Állítása szerint a fiú önként a szerelme jeléül fizetett mindent helyette. Valamint fogyatékossága ellenére igenis volt érzelmi kapcsolat köztük.

Az is lehet, hogy Ön most igazat mond, de az is lehet, hogy csak egy történetet talál ki a megbízónk pénzének Önhöz vándorlásának megmagyarázására– mondtam.

Nekünk – mint minden más ügyünkben – nem tisztünk igazságot szolgáltatni vagy erkölcsileg bárkit is elítélni. Nekünk csak az a dolgunk, hogy a megbízónk követelését érvényesítsük és a pénzét visszaszerezzük.

Szép csendben visszafizeti a kapott pénzt és mindenki elfelejti a történteket. Jó lesz így? – kérdeztem.

Szemmel láthatólag a hölgy nagyon örült, hogy nem akarjuk az ügyet nagy dobra verni és ígéretéhez híven 3 hét alatt vissza is fizette a pénzt.

Már el is felejtettem az ügyet, amikor pár hónap múlva két rekesz szabolcsi almát hozott be az irodánkba és ragaszkodott annak elfogadásához. Őszinte hála tükröződött a szemébe, aminek hangot is adott. Elmondta, hogy ha a faluba elterjed róla, hogy egy értelmi fogyatékost csábított el és még a pénzét is elfogadta, akkor inkább felakasztotta volna magát, minthogy ilyen szégyenbe kellett volna élnie.

Ez volt az első olyan ügyünk, amikor az eljárásunk végén nem csak a megbízó, de az adós is hálás volt.

A következő évben jött az elhíresült virág cukrászdás ügyünk, ahol a tartozást több részletben Szegeden a virágcukrászda irodájában készpénzben fizették ki. Itt már meg sem lepődtünk, hogy minden kifizetés során süteményekkel kínáltak és a decemberi elszámolás alkalmával három rúd diós, mákos, gesztenyés bejglit csomagoltak.

Miért tették?

Ezt csak ők tudnák megmondani, de az érezhető volt, eljárásunk alatt a másik félben kialakult kezdeti félelem és görcs megszűnt.

Akár furcsának is hangozhat, de a munkánk során az adós és mi köztünk is létre szokott jönni egy bizalmi kapcsolat, ami a virágcukrászdás esetben odáig ment el, hogy a bejgliken kívül az ügy lezárását követően az ügyvezető is megbízott minket egy magánjellegű követelésének érvényestésével.

Az elmúlt 20 évben számtalan ügyben az adós miután kifizette a tartozását később megbízó lett, ami szintén azt bizonyítja, hogy vannak esetek amikor mindenki elégedett tud lenni.

ELÉRHETŐSÉGEK

Cégvezetés/titkárság

  • Cím:4026 Debrecen
  •  Kálvin tér 14 II/13.
  • Telefon és fax: +36 (52) 230 300
  • Mobil: 06-30-4866-538
  • E-mail:costella@costella.hu

TÉRKÉP