20.év. pénzbehajtás!
II.rész
Minden kezdet nehéz, szokták mondani, ami ránk is igaz volt. A legnagyobb problémánk az anyagiak hiánya volt. Már a legelején szembesültünk azon gonddal, hogy nem állt a rendelkezésünkre még az a 3 millió forint sem, amit egy Kft létrehozásakor banki folyószámlán kell igazolni. Ezért Costella Követeléskezelő Bt-ként kerültünk regisztrálásra., Amiről valljuk be elég idétlenül hangzik, főleg a más követeléskezelő Kft-k vagy Zrt-k között.
A betéti társaság megjelölés akkor vált még inkább problémának, amikor azon kezdtünk gondolkodni, hogy a személyes felkereséseket végző csoport milyen formaruhába jelenjen meg az adósok címén.
Rövid ötletelés után megszületett a formaruhákon feltüntetett kiírás:
COSTELLA BEHAJTÓ IRODA
Sorainkban tudhattunk egy volt tisztiiskolás iskolatársamat, aki mellesleg főállásban sportruházati boltot vezetett, aki boldogan jelezte, hogy kb 30 db costellás pólót, 30 db bélelt mellényt legyártat. Ezzel a nyári és téli öltözetünk is egy csapásra megszületett.
Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a formaruhák felvételével minden megváltozott.
Akik a costella pólókat magukra öltötték azt érezték, hogy egy összetartó csapat tagjai. A kívül állók emberekre pedig még nagyobb hatást gyakorolt. Szinte nem tudták levenni a szemüket a fiainkról. Nem egyszer – főleg kis településeken – azt a visszajelzést kaptuk kiszállásunk után a fél falu hetekig arról beszélt, hogy itt voltak a kommandósok. 🙂
Következő héten, amikor újra arra mentünk az adósok inkább kifizették a tartozásukat, mert nem akarták, hogy a falu újra róluk beszéljen.
A sikereinket nem csak pénzben tudtuk mérni, hanem a hírünk is egyre gyorsabban terjedt.
Ekkor még nem volt honlapunk és csak a hirdető újságukban megjelenő egymondatos hirdetéseink útján tudtak minket megtalálni. Ezért felértékelődött a láthatóságunk. Ha kiszálltunk egy utcában, akkor hetek belül a környékről érkezett 2-3 új ügyben megkeresés.
A telefonhívásaink is sok esetben úgy kezdődött, hogy: Jó napot kívánok, pár hete láttam magukat az utcánkban és érdeklődöm, hogy nem tudnának nekem is segíteni….
Ráadásul egyre többen akartak nekünk dolgozni. A nekünk dolgozó behajtók elkezdték fotózni magukat és a fotóik láttán mások is kedvet kaptak a csapatunkhoz jelentkezni.
Beindult az üzlet!
Egyre több ügyünk lett és egyre sikeresebbek lettünk! Ebben az időben keresett meg minket egy vállalkozó, aki elmondta, hogy több mint 20 millió forintért a szegedi virágcukrászda teljes belső felújítását elvégezte, de nem fizették ki.
Az ügyet nem akarom újra leírni, mivel a www.costella.hu oldalon a média rovatnál megtalálható a „PÉNZBEHAJTÓK JÁRTAK A VIRÁGBAN!” bejegyzés, ahol részletesen elmesélem az ott történteket.
Valamint szintén a www.costella.hu oldalra fel van töltve videó egy előadásomról, ahol még több részletet megosztva vállalkozóknak mesélem el a virágcukrászdás ügyünket.
Ha valakinek nincs ideje a fenti bejegyzéseket megnézni, akkor röviden elspoilerezem a sztori végét. A cukrászda vezetése, aki előtte hallani sem akart a tartozás megfizetéséről a cukrászdában costella behajtó irodás feliratú formaruhában megjelenő behajtókat látva a teljes tartozásukat megfizették.
Ez az ügy Szegeden akkora port vert fel, hogy évekig megalapozta a hírünket ebben a régióban. Nem volt olyan hét, hogy Szegeden ne tűntek volna fel a costellás behajtók, amik mindenhol azonnal beszédtémává váltak.
Az alkalmi megbízással foglalkoztatott behajtók száma is megnőtt, így előfordult, hogy egy időben két behajtó csoport dolgozott.
Ennek az lett az eredmény, hogy bár a székhelyünk Debrecenben van és országosan dolgozunk, de 2006-2008 közötti időben messze több megbízás érkezett hozzánk, mint az ország bármely részéből.
Következő bloggomban mesélni fogok a hálálkodó, boldog adósokról.