Az első nagy ügy!

20.év. pénzbehajtás!

II.rész

Minden kezdet nehéz, szokták mondani, ami ránk is igaz volt. A legnagyobb problémánk az anyagiak hiánya volt. Már a legelején szembesültünk azon gonddal, hogy nem állt a rendelkezésünkre még az a 3 millió forint sem, amit egy Kft létrehozásakor banki folyószámlán kell igazolni. Ezért Costella Követeléskezelő Bt-ként kerültünk regisztrálásra., Amiről valljuk be elég idétlenül hangzik, főleg a más követeléskezelő Kft-k vagy Zrt-k között.

A betéti társaság megjelölés akkor vált még inkább problémának, amikor azon kezdtünk gondolkodni, hogy a személyes felkereséseket végző csoport milyen formaruhába jelenjen meg az adósok címén.

Rövid ötletelés után megszületett a formaruhákon feltüntetett kiírás:

COSTELLA BEHAJTÓ IRODA

Sorainkban tudhattunk egy volt tisztiiskolás iskolatársamat, aki mellesleg főállásban sportruházati boltot vezetett, aki boldogan jelezte, hogy kb 30 db costellás pólót, 30 db bélelt mellényt legyártat. Ezzel a nyári és téli öltözetünk is egy csapásra megszületett.

Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a formaruhák felvételével minden megváltozott.

Akik a costella pólókat magukra öltötték azt érezték, hogy egy összetartó csapat tagjai. A kívül állók emberekre pedig még nagyobb hatást gyakorolt. Szinte nem tudták levenni a szemüket a fiainkról. Nem egyszer – főleg kis településeken – azt a visszajelzést kaptuk kiszállásunk után a fél falu hetekig arról beszélt, hogy itt voltak a kommandósok. 🙂

Következő héten, amikor újra arra mentünk az adósok inkább kifizették a tartozásukat, mert nem akarták, hogy a falu újra róluk beszéljen.

A sikereinket nem csak pénzben tudtuk mérni, hanem a hírünk is egyre gyorsabban terjedt.

Ekkor még nem volt honlapunk és csak a hirdető újságukban megjelenő egymondatos hirdetéseink útján tudtak minket megtalálni. Ezért felértékelődött a láthatóságunk. Ha kiszálltunk egy utcában, akkor hetek belül a környékről érkezett 2-3 új ügyben megkeresés.

A telefonhívásaink is sok esetben úgy kezdődött, hogy: Jó napot kívánok, pár hete láttam magukat az utcánkban és érdeklődöm, hogy nem tudnának nekem is segíteni….

Ráadásul egyre többen akartak nekünk dolgozni. A nekünk dolgozó behajtók elkezdték fotózni magukat és a fotóik láttán mások is kedvet kaptak a csapatunkhoz jelentkezni.

Beindult az üzlet!

Egyre több ügyünk lett és egyre sikeresebbek lettünk! Ebben az időben keresett meg minket egy vállalkozó, aki elmondta, hogy több mint 20 millió forintért a szegedi virágcukrászda teljes belső felújítását elvégezte, de nem fizették ki.

Az ügyet nem akarom újra leírni, mivel a www.costella.hu oldalon a média rovatnál megtalálható a „PÉNZBEHAJTÓK JÁRTAK A VIRÁGBAN!”  bejegyzés, ahol részletesen elmesélem az ott történteket.

Valamint szintén a www.costella.hu oldalra fel van töltve videó egy előadásomról, ahol még több részletet megosztva vállalkozóknak mesélem el a virágcukrászdás ügyünket.

 

Ha valakinek nincs ideje a fenti bejegyzéseket megnézni, akkor röviden elspoilerezem a sztori végét. A cukrászda vezetése, aki előtte hallani sem akart a tartozás megfizetéséről a cukrászdában costella behajtó irodás feliratú formaruhában megjelenő behajtókat látva a teljes tartozásukat megfizették.

Ez az ügy Szegeden akkora port vert fel, hogy évekig megalapozta a hírünket ebben a régióban. Nem volt olyan hét, hogy Szegeden ne tűntek volna fel a costellás behajtók, amik mindenhol azonnal beszédtémává váltak.

Az alkalmi megbízással foglalkoztatott behajtók száma is megnőtt, így előfordult, hogy egy időben két behajtó csoport dolgozott.

Ennek az lett az eredmény, hogy bár a székhelyünk Debrecenben van és országosan dolgozunk, de 2006-2008 közötti időben messze több megbízás érkezett hozzánk, mint az ország bármely részéből.

Következő bloggomban mesélni fogok a hálálkodó, boldog adósokról.

 

A kezdet.

20.év pénzbehajtás.

I.rész.

Emlékszem, hogy a vállalkozásunk indításakor kezembe akadt egy hirdetés, melyben egy apa és fia által alakított követeléskezelő cég úgy reklámozta magát, hogy 15 év szakmai múlttal a hátuk mögött nyújtanak segítséget.

Szomorúan konstatáltam, hogy egy ilyen nagy múltú cég mellett a követeléskezelési piacon mi – akkor kezdőként – labdába sem rúghatunk.

Ennek ellenére 2005-ben megalakítottuk a Costellát. Először csak betéti társaságként működtünk, mert annyi pénzünk sem volt, hogy egy Kft-t alakítsunk, majd 2008-ban a Bt jogutódjaként a Costella Követeléskezelő Kft-re változtattuk a nevünket.

Az évek pedig szinte észrevétlenül peregtek egymás után. Mostanra elértünk egy kerek évszámhoz, ami azt jelenti, hogy a Costella Kft immár 20 éves szakmai múltra tekinthet vissza. Akik 20 éve nekünk konkurenciának számítottak azok közül szinte már egy cég sincs a szakmába. Az általam kicsit irigykedve olvasott hirdetés feladójaként szereplő apa és fia által vezetett követeléskezelő Zrt-is felszámolásra került.

Azt szokták mondani, hogy az élet nem áll meg és valahol az a dolgok rendje, hogy aki 20 éve kezdő volt az 20 év múltán profinak számít, majd lehet, hogy újabb 20 év múlva átadja az akkori kezdőknek a stafétabotot.

Arra gondoltam, hogy az elmúlt 20 évünkre emlékezve indítok egy bloggot, melyben kéthetente egy rövid történettel idézem fel a legérdekesebb, leghihetetlenebb ügyeinket.

Kezdjük a legelején, miként is indult a Costella sztori.

Volt egy srác, aki egy –azóta megszűnt – budapesti követeléskezelő cégnél dolgozott és Debrecenbe visszaköltözését követően egy rendőrtiszt barátjával megbeszélték, hogy alakítanak egy behajtó céget, de mivel úgy érezhették, hogy ketten kevesen vannak ezért szóltak nekem is. Nagy lendülettel kezdtük a tervezgetést, de mire oda jutottunk volna, hogy megalakítjuk a követeléskezelő cégünket az egyik fiú egy banknál, míg a másik srác a rendőrségnél kapott egy-egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Így egyik napról a másikra egyedül maradtam, de innen szép nyerni gondoltam és lázas szervezésbe kezdtem.

A 15 éves rendőri karrierem során sok munkatársat ismertem meg, akik idővel már leszereltek, valamint a rendőrtiszti főiskola és más rendőri iskolában eltöltött évek alatt az ország szinte minden megyéjében volt olyan iskolatársam, akik már otthagyták a rendőrséget és vállalkozók lettek.

Lázas telefonálgatásba kezdtem, melynek hatására egyre többen láttak egy kifejezetten érdekes tűnő mellékfoglalkozásban jól jövedelmező lehetőséget.

Volt, aki a sportruházati boltja vezetése mellett vagy magánnyomozói vállalkozásával párhuzamosan vágott bele a nagy kalandba.

Megmondom őszintén, hogy nagyon lelkesek voltunk és roppant amatőrök. Nem volt irodánk, nem volt honlapunk, nem volt semmink. A helyi hirdetőújságokban egymondatos hirdetéseket adtunk fel. „Pénzbehajtás gyorsan és hatékonyan Tel:…”

Ma már biztos, hogy nem lehetne így egy vállalkozást elindítani, de akkor még más világ volt.

A hírünk az ilyen egymondatos hirdetéseken túl, szájról szájra is terjedt. Kimentünk egy faluba az adósokat személyesen felkeresni, ami után szinte mindig jöttek olyan új ügyfelek, akik vagy láttak minket vagy a faluban futótűzként elterjedő hírünkről értesült.

Szinte az első hónaptól kezdődően egyre több és több ügyfél keresett meg minket és bízta ránk a követelésének az érvényesítését. Emlékszem, hogy a második évben már annyi folyamatban lévő ügyünk volt, hogy kénytelen voltam mindig magamnál tartani egy kis füzetet, mert már nem tudtam fejbe tartani a sok nevet, akik minden órában hívtak és érdeklődtek az ügyeik felől.

Következő bloggomban elmesélem az első igazán nagy ügyünket, ami az ország déli részén egy csapásra híressé tette a Costellát.

ELÉRHETŐSÉGEK

Cégvezetés/titkárság

  • Cím:4026 Debrecen
  •  Kálvin tér 14 II/13.
  • Telefon és fax: +36 (52) 230 300
  • Mobil: 06-30-4866-538
  • E-mail:costella@costella.hu

TÉRKÉP